Tevékenységek‎ > ‎

Erdélyi Fizikatanári Ankét 2018

Ferenc Járai-Szabó, 2018. máj. 30. 3:22   [ 2018. okt. 11. 6:48 frissítve ]

Beszámoló

Az EmpirX Egyesület, a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Területi Bizottsága és a kolozsvári BBTE Fizika Kara közös szervezésében szeptember 28. és 30. között a parajdi Urbán Andor Konferencia-központban került sor az idei Erdélyi Fizikatanári Ankétra, amelyen a 27 magyar fizikatanár mellett egyetemi oktatók és magyarországi előadók is részt vettek, a konferencia összlétszáma összesen 38 fő volt. Az ankét ezalkalommal a klasszikus mechanikáról és annak modern témáiról szólt. A péntek délutáni érkezést követően gyakorlati tevékenység zajlott, amelyet dr. Tunyagi Arthur (BBTE, Fizika Kar) tartott: a mechanikai mérésekben használt érzékelők alkalmazásait mutatta be. Ezeket a programozható Arduino-chipeket még vacsora után is, több típusú alkalmazásban vizsgálták a tanárok, kis csoportokban dolgozva. A foglalkozás után még két kiselőadás következett. Szombaton reggel dr. Járai-Szabó Ferenc (BBTE, Fizika Kar) a dinamikai rendszerekről és azok elméleti vizsgálatáról beszélt, amely bevezetőként szolgált a következő rendkívül érdekes előadáshoz: Káosz – törvényszerűség és véletlenszerűség, amelyet dr. Nagy Péter, a kecskeméti Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Karának tanára tartott. A tervezett programmal ellentétben, a közeledő eső miatt, az eredetileg délutánra tervezett kirándulás következett, majd ebéd után került sor a péntek estéről elmaradt, és a program szerint délelőttre tervezett előadásokra. A kirándulás célpontja a Görgényi-havasokban 1297 méter magasan fekvő Bogdán-csúcs volt. A merészebbek a meredek sípályát követve, a szerényebbek a szerpentines úton értek célhoz. A kirándulás jó alkalom volt az ismerkedésre, kapcsolatteremtésre, beszélgetésekre. A szombat délután plenáris előadását budapesti meghívottunk, Kovács Kálmán (BME, Villamosmérnöki és Informatikai Kar) tartotta, címe: Űrkutatásról – magyar vonatkozásokkal. Mint minden alkalommal, most is nagy érdeklődéssel követtük Honyek Gyula (ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola, Budapest) meglepő fizikai feladatait. A résztvevő középiskolai tanárok is érdekes előadásokkal lepték meg a hallgatóságot, ezekből a teljesség igénye nélkül említek pár témát: égi mechanika, érdekességek a körmozgásról LEGO robottal és Trackerrel, infra fény és ultra hang a fizikaórákon,  újragondolt ókori fizikai kísérletek. Volt aki arról számolt be, hogy hogyan lehet levezetni egy vitát az osztályteremben az energia ésszerű felhasználásáról, hogy hogyan alkalmazható a mobiltelefon fizikaórákon, és hogy hogyan lehet a gyermekjátékokat bevonni a mechanika tanításába. Vasárnap a BBTE Fizika Karáról dr. Sándor Bulcsú dinamikai rendszereket mutatott be (egyszerű robotokkal támasztva alá előadását), dr. Néda Zoltán a Brown-mozgás modellezéséről beszélt, dr. Nagy László pedig arról, hogy mennyire érvényes a klasszikus mechanika a mikrorészecskék esetében. A résztvevők közben elbeszélgettek a fizikatanítás aktuális problémáiról és egyeztették a tanév során betervezett különböző versenyek időpontjait is. A rendezvény támogatói: a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Területi Bizottsága és az SKF Rulmenți Suedia Kft.



2018. szeptember 28. - 30. között ismét megrendezésre kerül az Erdélyi Fizikatanári Ankét, ahova nagy szeretettel várjuk az érdeklődő erdélyi fizikatanárokat. 

Az ankét idei témája Klasszikus mechanika és modern témái, helyszíne idén Parajd, az Urbán Andor Református Konferenciaközpont.

A megszokott programot és stílust  szeretnénk folytatni, előadásokkal, kötetlen beszélgetésekkel és kirándulással. A megszokott programunk szerint érkezés pénteken délutan, hazaindulas vasárnap ebéd után lesz. Összesen 25 erdélyi középiskolai tanár jelentkezését tudjuk elfogadni. A részletes program a BBTE Fizika Karának oktatói, magyarországi meghívott előadók és a résztvevő fizikatanárok aktív részvételevel alakul majd ki, egyeztetés alapján. A tervezett előadás-témák közül: biomechanika, égi mechanika, mechatronika, kaotikus dinamika, áramlások fizikája. Jelentkezésnél előnyben részesítjük azokat a tanárkollégákat, akik előadást vagy bemutatót is vállalnak. Az eddigi ankétokhoz hasonlóan ezen előadások és bemutatók nem feltétlenül kell illeszkedjenek a megjelölt tematikához. Kérjük a jelentkezésnél megjelölni, hogy vállal-e bemutatót. 

Az ankét részben a BGA (Bethlen Gábor Alap) támogatásával valósul meg, de a költségek egy részének fedezésére, akárcsak a tavalyi évben, 75 RON részvételi díjat is kérnünk kell majd a résztvevőktől (amit az EmpirX egyesület számlájara kérünk befizetni a jelentkezés elfogadása/visszaigazolása után). 

A jelentkezéseket online várjuk 2018. június 15.-ig.

A rendezvénnyel kapcsolatos kérdéseiket e-mailben várjuk a bulcsu.sandor@phys.ubbcluj.ro vagy a sarkozi@phys.ubbcluj.ro címre.

 
Szervezőcsapat: Sárközi Zsuzsa, Sándor Bulcsú, Néda Zoltán


Comments